K+F projekt a Loackernél
Olajos víz és fölözékek szétválasztására alkalmas berendezés technológia fejlesztése
Kiskorpádi telephelyünkön létesített olajos hulladék kezelő technológiánk K+F fejlesztés révén indult el a Szécsényi Program keretében kapott vissza nem terítendő támogatással.
A berendezésünkben, azokat a fölözékeket kezeljük, amelyek fém forgácsolások, és hideg alakításoknál használt, de lecserélt, hulladékká vált emulziókat fiziko-kémiai úton megbontják. Ennek során nagy víztartalmú olajos fölözék keletkezik. Ezeket, valamint más gyártási technológiákból származó vizes olajok szeparálását, illetve olajos emulziók kezelését tudjuk megvalósítani, mely során jelentős arányban tudunk olajat visszanyerni hasznosítás céljából. A technológia fizikai szétválasztáson alapul, mely során az olajat és a vizet fajsúlykülönbség alapján választjuk el egymástól. Vegyszeres kezeléssel kombinálva olaj-víz emulziót, illetve emulzió bontási fölözéket is tudunk eredményesen kezelni és hasznosítható olajat visszanyerni. A visszanyert olaj víztartalma 10 % alá csökkenthető.
A technológia évi 1500-2000 tonna hulladék kezelésére alkalmas,
Hazánkban hasonló célú berendezéseknél a víztartalom csökkentését bepárlással végzik. Az általunk fejlesztett technológiánk előnye, hogy az energia felhasználása lényegesen kisebb, valamint azzal, hogy a darabos szennyeződéseket, és iszap szerű szemcséket leválasztjuk, szinte teljesen tiszta olajakat kapunk. Így nem csak a víztartalmát csökkentjük 10% alá, hanem szinte szűrt olajat állítunk elő. Ezt a terméket bitumen gyártásnál, és igénytelenebb kenést igénylő gépi berendezéseknél alkalmazhatják kenőanyagként.

A pályázati feltételek alapján a fejlesztésünk eredményt kerekasztal beszélgetés keretében ismertettük meg az érdeklődőkkel.

Az előadások anyagai letöltetők az alábbi linkekről:
Hologén Kft. fotokatalitikus hulladékkezelés
inter-Metal Kft. nehézközeges száraz szeparáló technológia
Loacker Kft. Olajos víz és fölözék szétváléasztása
ÉMK Kft. Adaptív technológiai innováció
ADATAINK
Kérdése van, vagy tanácsra van szüksége projektjéhez?
ÁRLISTÁK
Árlistáink és egyéb letöltések
© Copyright 2022 Loacker Hulladékhasznosító Kft., all rights reserved
Deutschland Österreich Schweiz Slovensko